A jó öreg SMARNI újjászületése

Egész nap édességet kívántam. Már reggel is! ApaMackó gyanúsan nézett rám, összevonta a szemöldökét, de nem szólt (még) semmit. Délután kettőkor már szinte elviselhetetlen volt, és sóhajtozásomra az utolsó lökést kiskamasz Medvebocs adta meg:

- Megértelek Anya, én MINDIG kívánom az édességet!

Amikor késő délután kisomfordáltam a konyhába, ApaMackó utánam jött, és kamaszos vigyorral a fülembe súgta:

- Csak nem újabb trónörökösünk lesz?

- NEM! Csak édeset ennék, de nagyon!

- Huhhh, megkönnyebbültem. Akkor smarnit kérünk, jóóóó?!!!

Szerintem mindenkinek van receptje a nagymamájától. Ugyan nemzeti eledelnek számít (úgy mint a beigli), de nincs két egyforma recept. Nekem, pont ez tetszik, hiszen ahányan vagyunk, annyi félék vagyunk, és ételeink is különbözőek.

Ez adja a világ (és a konyhák) sokszínüségét.

Íme az én drága nagyikám receptje, kicsit modernizálva:
(A krémsajt képviseli a modern vonalat :-))

30 dkg búzadara
10 dkg finomliszt
10 dkg cukor
3 ek méz
8 dkg apró mazsola
1 narancs reszelt héja
1 csipet fahéj
1 tk vanília kivonat, vagy 4 vaníliás cukor
80 gr tejszínes krémsajt (sajnos csak ennyi volt itthon)
2 tojás sárgája
fehérjéje habnak felverve

Mindezt összekeverem, és tekintettel a nagy mennyiségre a sütőben sütöm meg. 160 C fokon, kb. 15 perc. Félidőben összevágom apróra és átforgatom. Nem kell nagyon kiszárítani, bár ez is izlés kérdése. Házi baracklekvárral kínáltam.