2011. október 13.

Rakott sárgarépa

Ezt az ételt a bölcsiben tanultam. :-) Olcsó, egészséges, finom és nagy mennyiségben előre elkészíthető.
A gondozó nénik szerint minden gyermekem nagyon szereti. Nosza, akkor otthon is meg fogják enni! És tényleg. Imádják.

Hozzávalók:
1/2 kg barnarizs főzve (tipp: Fűszerész rizsfűszerkeverékkel főzzük)
1,5 kg darált hús (nálam pulyka), párolva, kedvünk szerint fűszerezve (tipp: Fűszerész - csirkekirály fűszerkeverék)
2-3 fej hagyma a darált hús párolásához
2-3 gerezd fokhagyma szintén a húshoz
1,5 kg sárgarépa félig főzve
4-5 szem krupli főzve
A tetejére:
1 nagy doboz tejfel,
15 dkg reszelt sajt

A legnagyobb jénai tálam aljára karikázom a főtt krumplit.
A következő sorban főtt, félbevágott sárgarépákat teszek.
A rizst összekeverem a darált hússal és együtt rétegzem.
Addig ismétlem, míg elfogynak a hozzávalók.
A tetejére sárgarépa kerül, rá a doboz tejfel és a reszelt sajt.

Nagyon lassan sütöm, hogy az ízeknek legyen idejük jól összebarátkozni. Akár 1,5-2 órát is kapnak erre a 160 C fokos sütőben. Az első órában letakarom, de ha nem tenném, akkor sem száradna ki szerintem.

Ötlet: a sárgarépa főzőlében főzöm meg a burgonyákat. A lét vagy kenyérhez használom fel, vagy zöldséglevest főzök belőle. Soha ne öntsd ki a zöldségek főzőlevét, értékes vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmaz.

kép innen: balintgazda.hu
Fotó nincs és attól tartok egy darabig nem is lesz. Még soha nem sikerült elkészítenem ezt az ételt úgy, hogy fotogén legyen. Egy csúnya fotó pedig illúzió romboló lenne. Kérlek, nézzétek el nekem!

2011. szeptember 15.

Édes kis semmiség: csokis-citromos krém forró napokra

Gyors, egyszerű recept. Akár gyerekek is elkészíthetik némi szülői segítséggel. Vagy a szülők is elkészíthetik gyermekeik segítségével, ez esetben kb. erre lehet számítani:

Mi is kell hozzá?
- babapiskóta kb. 2 csomag
- koff. mentes kávé instant
- 500 g. Pilos krémtúró, vagy házi sajt, vagy sajtkrém natúr
- 150 gr. habtejszín (30%-os)
- méz, cukor, stevia izlés szerint
- 2,5 dl citromlé (lehetőleg frissből facsarva)
- 3 tk. zselatinpor
- kakaópor (cukrozatlan)

A fentieket kikészítjük a konyhapultra.
A legkisebbeket kiküldjük a konyhából. A legnagyobbakat behívjuk. Először elmosogatunk, hogy legyen helyünk alkotni. :-)
Lefőzünk 2 dl erős koffein mentes fekete kávét, vagy neszkávéból előállítjuk az oldatot. Beledobunk némi maradék csokoládét, ha szégyen szemre nyáron még lenne nyúl vagy mikulás, akkor az ideális helyre kerül a kávéba. Nagyon lassan melengetjük, nehogy felforrjon. A cél a csoki folyóssá válása. Ha ez megtörténik azonnal a babapiskótára önthető, amit a nagyobbik gyermek egy fóliával kibélelt tortaformába egyengetett.
A kisebbik gyermeket ismét kiküldjük a konyhából. :-)

Elkészítjük a krémet is:
1 tégely 500 gr Pilos krémtúróba (vagy házisajt, recept itt) belekeverünk ízlés szerint steviát és 3 tk mézet. Cukorral is kombinálhatjuk, nagyobb gyermekünk lelkesen fogja kóstolni, elég édes-e. A citromokat kifacsarjuk, a kb 2,5 dl citromlét átszűrve, 3 csapot tk zselatinnal elkeverjük, (mikróban óvatosan meglangyítjuk), majd a habos túróba belekeverjük - lehetőleg habverővel, mert így könnyebben eloszlik, nem lesznek zselatin golyócskák a desszertünkben.
Nagyobb gyermekünk ítéletére hagyatkozunk, elegendő-e a cukor-citrom arány. Ha igenlő választ kapunk, akkor erőszakkal megmentjük a krém maradékát, és reménykedünk benne, hogy elegendő lesz a már előkészített piskótára.
(Ha nem elegedendő, akkor bevásárló listát készítünk, és boltba küldjük valamelyik gyermekünket. Közben elmosogatunk és előkészülünk az újbóli krémgyártásra. :-)))

A krémet rákenjük a piskótára, tetejére kakaót szórunk. Sajnálkozások közepette a hűtőbe tesszük és százszor megígérjük gyermekünknek, hogy amint megdermed, kaphat belőle.
Legkisebb gyermekünket (végre!) beengedjük a konyhába. Fájdalomdíjként egy kiskanalat nyomunk a kezébe, és megengedjük, hogy a krém maradékát kikanalazza a tálból.

Pár óra múlva a végeredmény egy édes-savanya, könnyű kis édesség, ami nagyon jól esik egy nyári forró délutáton.

2011. augusztus 14.

A legjobb dolog ami egy zöldparadicsommal történhet: kalandjaink sósan, édesen

Ezt a bejegyzésemet Notburga-nak ajánlom, mert ő adta az alapötletet. Annyira felvillanyozott, hogy azonnal kiszaladtam a kertbe, és megmentettem a még zöld, a már csigák és pici, gusztustalan fekete bogarak által össztűz alá vett paradicsomjaimat.



Próbáltam a neten okosodni a bogarak kilétéről, egyedül Bálint gazdánál találtam egy mondatnyi bizonytalan utalást rájuk. Hálás lennék, ha valaki megerősítene abban, hogy ezek az apró, fekete bogarak, amelyek mindig augusztus végén jelennek meg a paradicsomjaimon és krátereket fúrnak bele, valóban vándorpoloskák.
Ez azért is fontos lenne számomra, mert évről-évre egyre szorosabb viszonyt ápolok a paradicsom bokraimmal, számuk évente nő, és már most ecseteltem ApaMackónak a jövő évi terveimet. Szeretném a hátsó kertet teljes mértékben a paradicsom és fűszernövény termesztésnek szentelni.... Ennek, természetesen naaaagyon örült, mert ő nyerte meg a kert felásásának felemelő feladatát. :-)

Az időjárástól már nem nagyon remélhetem, hogy beérnek a paradicsomjaim, ezért követve Notburga tanácsát, én is leszedtem őket, a hibátlanokat kiválogattam.

Előkészületi munkák:
Tekintettel a vándorpoloskákra, egy éjszakát erősen esetes vízben (1 dl 20%-os ecet egy vödörnyi paradicsomhoz, víz ellepte) ázott.
Másnap a főzőedényeket 5%-os almaecettel kiöblítettem, az ecetet kiöntöttem az edényből. A lábosokat nem töröltem el. Azért van erre szükség, mert ennek az apró trükknek köszönhetően garantáltan nem ég le a lekvár.
Másnap apróra vágtam a paradicsomokat, és feltettem főni. Készült édes és sós variáció is.

Sós zöldparadicsom pesto:
- 1,3 kg  zöldparadicsomot (tisztítás utáni nettó súly)
- 5 dkg sóval megszórok.
Szűrőbe téve, egy órát csurgatom a levét. A sós lét kiöntöm, a paradicsomokat felteszem főni. Nagyon lassú tüzőn főzöm. Kb. 3 órát főztem, időnként megkavartam. A vége előtt megkóstoltam. Hozzáadtam a szárított fűszereket:
- kakukkfűvet
- bazsalikomot
- rozmaringot
- 3 ek barnacukrot.
Még kb. 5 percig főztem, összeturmixoltam, nagyon sűrű lett. Kifertőtlenített (200 C fokos sütőben kigőzölt) üvegekben töltöttem, a tetejére olivaolajat töltöttem, celofánt tettem a tetejére.
Én a két celofán közé szoktam tenni a tartósítót. Jelen esetben az olivaolaj és a celofán is védi a paradicsom pestómat. Dupla védelem! (Természetesen az olaj miatt nem állítottam fejre az üvegeket.) Mehetnek a száraz dunsztba.
Ötlet: nem kell kipakolni a dunyhákat, helyette elegendő, ha a sütőt bekapcsoljuk 95 C fokra és pár órát még melengetjük a befőttjeinket, lekvárainkat. Csak 2 nap múlva szabad kinyitni, akkorra hűlnek ki maguktól.
Gyömbéres zöldparadicsom lekvár:
- 2,5 kg zöldparadicsom, apróra vágva
- 0,5 kg barna cukor
Megszórtam a cukorral, szintén szűrőben hagytam egy órát csurogni. A levét azonban félre tettem!
Fél óra után a lecsurgatott paradicsomokat feltettem főni. Nagyon lassan, összesen kb. 4 órát főtt, lefedve. Szintén kavargattam néha. Amikor már negyedére zsugorodtak a darabocskák, hozzáadtam:
- 3 fahéjrudat,
- 2 cm reszelt gyömbért.
Ezzel még jó órácskát rotyogott lassan.
Megkóstoltam, nekem elég édes volt így is, tudom, több cukor illenék hozzá, de az én izlésem szerint, nekem egyszerűen nem kellett több, a dunszt és a két fólia közötti tartósító miatt el fog állni, emiatt nem aggódom. Édesíteni tudom utólag is, sőt ha ez a módszer bevállik, legközelebb mézzel készítem majd.
Kifertőtlenített üvegekbe szűrtem úgy, hogy szűrőkanállal csak a sűrűjét szedtem le.

Zöldparadícsom szörp:
A leve a lábosban maradt. A levét átszűrtem, hozzáöntöttem az elején nyert lét. Kb. 5 percig forraltam, majd ezt is üvegekbe töltöttem. Szintén a dunsztban vár jó sorsára. :-)

Izgatottam várom hogy kijöjjenek a dunsztból, mert már most rengeteg ötletem van mibe fogom felhasználni. Nem akarom előre elsütni a puskaporomat, levestől a fagyiig sok ötlet kavarog a fejemben. Megígérem, be fogok számolni a kísérleteimről.

2011. április 8.

Óbuda, Jazz, Bor, Gasztronómia

Lokálpatrióta bejegyzés következik! Szűkebb pátriámban újabb jó és figyelemreméltó dolog készülődik. Hiszen nincs annál jobb, mint egy finom pohár bor mellett jó zenét hallgatni egy langymeleg tavaszi estén. Ezt ígéri a hétvégi fesztivál a Fő téren.

2011 Tavaszán első alkalommal kerül megrendezésre a Tavaszi Jazz & Borfesztivál Budapesten a III. kerület Óbuda-Békásmegyer Fő terén, 2011. április 08 – 10. között az első szabadtéri tavaszt köszöntő gasztro-kulturális fesztiváljaként.


Lesz itt:
Hot Jazz Band, Benkó Dixieland Band Trió, Jazz steps, Budapesti Ragtime Band - csak hogy a legnevesebb fellépőket említsem.
Végig nézve a műsort, nem is tudom melyik nap kéne kimennünk, talán péntek estétől vasárnap estig folyamatosan érdemes lehet kint lenni a Fő téren, nehogy lemaradjunk a legjobbakról! :-)

A kiállítók névsora igen neves, csak néhány ízelítőül:

A teljes listát itt találjátok:

Gyertek el minnél többen, nagyon színvonalas programnak ígérkezik.









2011. április 7.

Barna kenyér mákkal

Imádom a mákot. Különben is, a mák egy hungarikum. Nincs még egy nép, akinek ennyi receptje lenne mákkal. A szokásos sütiken kívűl, bármibe, bármikor alapon...
Ha én élelmiszerekkel foglalkoznék főállásban, akkor a piros paprika mellett a mákot marketingelném nagyon.

Sós kenyeret sütöttem, mert a mákot általában édesen fogyasztjuk. Pedig sósan is fantasztikusan sokoldalúan hasznosítható. Ráadásul nagyon egészséges....

Kenyér:
25 dkg öregtészta
25 dkg tk tönkölyliszt
5 dkg darált mák
20 dkg finom fehér liszt
1 tk só
1 tk szárított élesztő
1 tk barna cukor
350 ml forralt víz vagy langyos tej
5 ek oliva olaj

A kenyérsütő dagasztó programját kapcsolom be. Kétszer hagyom megkelni. Rendes villanysütőben sütöttem meg, nagyon vízgőzös 180C fokon amíg kong az alja. (kb. 40 perc)

Néhány okosság a mákról:http://hu.wikipedia.org/wiki/Kerti_m%C3%A1k
http://www.hazipatika.com/topics/gyogynovenytar/herbs/Mak_termesztett?id=74
http://mak.lap.hu/
http://www.kfki.hu/chemonet/hun/mvm/arc/kabay.html
http://www.terebess.hu/tiszaorveny/zoldseg/mak.html
http://www.balintgazda.hu/minden-heten-szuret/augusztus/mak.html
http://www.edenkert.hu/konyhakert/fuszernovenyek/makvetes-gyogynoveny--hippokratesz-konyhakert-vetemenyes/101/
http://kaja.blog.hu/2010/01/14/a_mak
http://www.eletestudomany.hu/content/aktualis_20081219_Opium_es_bejgli___a_sokoldalu_mak
http://tudos.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=84515
http://egeszseg.origo.hu/cikk/0843/680382/20081022_mak_opium_makgubo_heroin_vitaminok_makolaj_makmag_maktea_1.htm
http://www.global-vitamin.hu/hirek/a-mak-hatasa-a-magasvernyomasra.html
http://foodpolice.blogspot.com/2010/06/mak-etterem-aranytalanul-jo.html
http://www.recept-oldal.hu/cikkek/edd-magad-egeszsegesre_/csontritkulas-ellen

2011. március 19.

Váci Desszertszalon

Vannak ízek, emberek, művészek, akikért képes vagyok autóba ülni és órákat utazni. És képes vagyok körmönfontan tenni mindezt, hogy kis családom úgy higgye, csak véletlenül csöppentünk oda :-)

Így esett ez nem is olyan régen. Vác környékén volt egy sportverseny, amire a Pasimacik csapatostul mentek. Mit tehet ilyenkor a női kisebbség? Csatlakozik hozzájuk, belógatva a gasztro élményt mint jutalmat.

No de kiről és miről is van szó? Mihályi László cukrászmesterről és a váci Desszerszalonról! A cukrászművészet oly' magasfokát műveli, hogy azt halandó ember ki nem hagyhatja az életéből. Legalább egyszer meg kell kóstolni!

Itt találkozik minden ami biztosítja a feledhetetlen élményt: igényes alapanyagok, esztétikum, művészet.

Mihályi Lászlóval volt szerencsém együtt sütni a Rosinantéban most tavasszal. Cukrászkurzust tartott magunkfajta gasztro-őrült háziasszonyoknak. Ami lenyűgöző volt a személyiségében: szerény ember, szakmai elhivatottsággal, őrületes munkabírással és fantasztikus igényességgel. Elmondása szerint van olyan desszertjük, amit hosszú hónapok alatt (!) kisérleteztek ki. Sőt, van olyan is, amely soha nem került ki a pultra, sorozatgyártásba, mert nem ütötte meg a maguktól elvárt színvonalat.
(Istenem, ha van a világon vanília szagoló foglalkozás, akkor én ilyen helyen szeretnék előkóstoló/kritikus/termékfejlesztő asszisztens lenni!)

Én nem vagyok jó viszonyban a cukrászdai dobos tortával. Ezért is választottam a Dobos desszertet, mert kiváncsi voltam, mit lehet ebből kihozni. Kérem tisztelettel, itt és most kövezzenek meg, de ez olyan élmény volt, mint amikor a mesében a békából királyfi lesz...

A tészta lehetnyi, könnyű, alig észrevehető. A krém pont annyira keserédes, hogy a magamfajta előítéletekkel átitatott kritikus lélek sutba dobja minden ellenszenvét, hogy egy életre rajongója legyen ennek a csodálatos desszertnek! A tetején a "dob" roppanós, vékony, leheletnyi szinte csak jelzés értékű. Nem uralja a cukormáz a desszertet, mint ahogyan azt minden szokványos cukrászdai tortán szokott lenni. Ráadásul az esztétikai élmény sem az utolsó! Mutatom:
Kismackók hosszas lamentálás után ezeket választották:

Kiskamasz kerülve a kockázatokat Tiramisut, (erről sajnos nem találtam fotót a honlapjukon), az ízéről elmondhatom, hogy könnyű, habos, és túlzás nélkül állíthatom tökéletes összhangban volt minden összetevője.

Dáji választása: Farsangi Tündérke
Az esztétikum némileg háttérbe szorította a bensőt. Ízében egy kissé jellegtelen a gríz-tejkrém miatt, de ezen a birsalma réteg azért jelentősen javít. Az igaz, hogy Dáji csak egy icipici kóstolót adott, így kritikámra nyugodtan mondhatjátok, nem eléggé megalapozott! :-) Sebaj, majd visszamegyünk és teszteljük mégegyszer! :-) Mutatom ezt a gyönyörűséget is:

Miután a hosszú nap végére Mackólányka pont akkor aludt el, amikor elindultunk a Desszerszalonba, így Apa a HŐS, az autóban vigyázta Mackólányka álmát. Mivel nem szerettük volna őket sem kihagyni ebből az élményből, ezért csomagoltattunk számukra is néhány finomságot.
ApaMackó Obsitos szeletett kapott:
Természetesen ezt is meg kellett kóstolnom! A passion-sárgabarack mousse feldobja az egész költeményt, végtelenül könnyűvé teszi. Ez az a vonzerő, amiért az ártatlan lánykák beleszerettek a nyalka huszárlegényekbe anno. :-) A puffasztott rizs pralilné pedig olyan, mint amikor a baka viccesen összecsapja a bokáját a hölgyek előtt. Minden falatnál! :-) Nézzétek csak:

Mackólányka Dunakavicsot kapott,
ami egyszerűen olyan, mint a kókuszgolyó, és mégsem! A kakaós kekszmorzsa sokkal könnyebb (a titkot szeretném tudni!) az alkoholos meggyet kicsentem belőle Mackólányka orra elől, de az én izlésem szerint lehetett volna több is benne! :-)
Esztétikai gyönyörűsége ennek sem utolsó:

Úgy érzem, vissza kell mennünk. Még mielőtt Mihályi Laciéknál is beköszönt a tavasz. Mert még szeretném megkóstolni ezeket is:
Csárdáskirálynő
Hihetetlenül izgalmas lehet a paprika-málna bevonat és zselé....

Marica grófnő
Ez pont olyan sejtelmes mint egy igazi grófnő :-)

Montmartre-i ibolya:
Citrom, ibolya, mandula, joghurt... hmmm, csábító! Szinte az illatot is hozzá tudom képzelni :-)


A képek természetesen a váci Desszertszalon honlapjáról valók, én sajnos ilyen szépen nem tudok fotózni.

2011. február 10.

Kacsamell sütése

Hogyan süssünk zsíros kacsamellet? Szerintem nagyon egyszerű. Minél nagyobb lángon és gyorsan. Én egy nagy lábosban szoktam, hogy ne fröcsköljön szanaszét. Először a zsíros részével lefelé sütöm 4 percet, majd megfordítom és a husos oldalán is sütöm 4 percet.
Végül 1 percre visszateszem a zsíros részét is, ekkor lefedem, hogy ha nem sült volna át eléggé, akkor tudjon "pótolni".

Vaj puha, omlós lesz. Finom friss kenyérrel is élvezetes, de én egy gyorsan összedobott vegyes salátával szeretem igazán.

Jó étvágyat!

2011. január 18.

A szívbarát bundáskenyér


Tegnap spenót volt vacsorára. Sok kis Popeye örült is neki, meg nem is. Megoszlanak a vélemények, de sebaj, néha ezt is enni kell.

No de mit lehet enni egy spenóthoz? A kemény tojás unalmas, húst nem igazán akartam készíteni, valami gyors, egyszerű finomság kellett.

Soha nem sütök olajban, mert egyrészt nagyon egészségtelen, másrészt nyitott konyhám van, így szagolhatnánk napokig az olaj szagát. Ezért aztán gondoltam egyet, és a legnagyszerűbb maradékhasznosítás jegyében született ez a recept.

A serpenyőt vékonyan kikenem olajjal. A tojásokat felverem, picit sózom, fűszerezem leheletnyi szerecsendióval, gyömbérrel. Belemártogatom a szikkadt kenyereket, közéjük vékony szelet sajtot teszek, a tetejére szintén egy pici sajtot díszítésnek.

A tepsit betolom az előmelegített sütőbe (180 C fokra) és kb.10 perc alatt megsütöm.

(Egy-egy ilyen apró trükkel, hogy nem bő olajban, hanem a sütőben sütöd meg a kenyeret/rántott húst/krumplit stb. rengeteget tehetsz az egészségedért a hétköznapokban. )

Jó étvágyat!

2011. január 8.

Gordon Ramsay egytál étele. Mi ez paella, rizottó?

Gordon Ramsay készített valami hasonlót az egyik műsorában. Sajnos nem találtam meg a net-en a pontos receptet. Valójában az elkészítési mód ragadta meg a fantáziámat. Végre egy rizsétel, ami mellett nem kell ott álni egy órát! (Imádom a rizottót, de nincs türelmem folyamatosan kevergetni, adagolni a húslét...stb.)
Ezért megalkottam a saját, medvecsemege variációmat :-)

Mi is került bele?
500 gr barnarizs

Zöldségek:
1 nagy póréhagyma
4 gerezd fokhagyma
250 gr brokkoli
fél csomag halványító zeller (másnéven zellerszár)
500 gr champion gomba
2 nagy sárgarépa

Húsok:
250 gr lazac
700 gr ördöghal

Fűszerek:
250 ml paprika krém (mártogatós, recept itt.)
250 ml darabos paradicsomkonzerv
500 ml zöldségleves (házi)
oliva olaj
víz

Hogyan készítettem?

Elővettem a legnagyobb fém lábosomat. A póréhagymát megfonnyasztottam, rádobtam egy gerezd fokhagymát. Mikor jó illatos volt, rádobtam a gombát, vizét nagy lángon elpárologtattam. Jöhettek a zöldségek: zeller, brokkoli szára, sárgarépa. "Al dante" pároltam, kivettem a zöldséges keveréket. Pici olivaolaj és jöhet a rizs. Szép üvegesre pirítottam. Mikor jónak találtam, ráöntöttem a zöldséglevest, majd kb. 2 perc után visszaöntöttem a zöldségeket és lehúztam a tűzről.
Hozzáadtam a halat, a brokkoli rózsákat, a 3 gerezd foghagymát apróra vágva, a paradicsomkonzervet és a paprika krémet. Picit sóztam. Nem akartam túl fűszerezni, a zöldségek tiszta ízére vágytam most.
Sütőpapírral letakartam és 180 C fokos sütőben 3/4 órát sütöttem. Nagyon finom lett!

2011. január 6.

Sárgaborsó főzelék indiai fűszerezéssel

Nem egy fotogén főzelék :-)
Lássuk be a sárgaborsó főzelék lejáratta magát a menzán. Vagy szereti valaki, vagy nem. No, én ez utóbbi táborhoz tartoztam, mígnem egy este egy gasztrogyerektől elvárható lelkesedéssel és hozzáértéssel kiskamasz mackóm hosszasan előadást tartott a menzai sárgaborsóról, és arról, hogy szerinte hogyan kéne jól elkészíteni ! :-)
Úgy tűnik, konyhai lelkesedésem és néhány tanulmányútja a Finomániára nem múlt el nyomtalanul. :-)

A sárgaborsó csakis hideg téli napokon jöhet szóba. Az ablakon kinézve, ez a mai nap tökéletesnek látszott hozzá, egy alapos hólapátolás után, ideális étel. Akkor vágjunk is bele:

Hozzávalók (a szokásos nagycsaládos adag, tessen nyugodtan 2-vel, 4-gyel osztani):
50 dkg sárgaborsó
4 db vöröshagyma (közepes méretű)
2 ek zsír
6 gerezd fokhagyma (nagyobbak)
néhány szalonna bőrke
1 liter alaplé (csontlevesből)
Kashmir masala fűszerkeverék*
3 babérlevél

A sárgaborsót beáztatom néhány órára. A vöröshagymát megpucolom, aprítom, 2 ek. zsíron (igen, az egészséges konyhában is használunk ilyen gigantikus mennyiségben :-) zsírt, mert könnyen felszívódó és sokkal egészségesebb mint a finomított növényi olajok - vitatkozni a kommentben lehet) megpirítom. Amikor gyönyörű barna, ráöntöm a sárgaborsót és a húsleves alaplét. Annyi vízzel egészítem ki, hogy éppen ellepje.
3 babérlevelet teszek hozzá és lassan főzöm. Az elpárolgott vizet folyamatosan pótlom. Lassú tűzön kell főzni, mert könnyen lekaphat.

Mikor kezd megpuhulni, hozzáadom a fűszereket, a sóval csinnyán bánok mert már az alaplé is sós. 2 tk Kashmir masala fűszerkeverékkel ízesítem, és a végén kerül bele a fokhagyma is, mert így van esély rá, hogy kiérződjön az íze.
Tálalás előtt kiveszem a babérlevelet és a szalonnabőrkéket. Egy-két kanálnyi pörkölttel tálalom, a pörköltlé még dob is az ízén. A tejfölt megint kifelejtettem belőle. :-( Ez ízlés kérdése, tálaláskor lehetne hozzákeverni, de nekünk valahogy nem hiányzott.

Még egy gondolat. Nincs rántás. Én soha nem készítek rántást. Mert egészségtelen. Nekünk elég sűrű lett a főzelék, hiszen a sárgaborsó picit szétfő, a leve önmagától besűrűsödik. Ha mégsem lenne elég sűrű, akkor botmixerrel egy keveset pépesítünk, az visszatesszük a főzelékbe, így önmagával sűríthetjük. Ez egyébként minden főzeléknél használható sűrítési mód.

* Kashmir massala fűszerkeverékkel való találkozásom egy külön történet. Most, itt röviden csak annyit jegyzek meg, hogy Kéner Zoltán szó szerint új ízeket hozott be a konyhámba. Ki is ő és mit is csinál? Nézzétek meg itt: http://www.fuszeresz.hu/

Bevallom, találkozásunk előtt az indiai étel nekem az ehetetlenül csípős fűszerezésű nagyon laktató szószós ételekben merült ki. Mígnem egy nagy zacskó indíai fűszerkeverékkel jöttem haza találkozásunk után. Már egy sima grillcsirke is átértelmeződik egy indiai szárnyas fűszerkeveréktől (erről lesz még szó a blogon), de egy sárgaborsó főzelék új életre lel a Kashmir masalától.
Mi is van benne?
Római kömény, koriander, kardamon, curry, kurkuma, chili, mustármag, bors, édeskömény, szegfűszeg, fahéj, szerecsendió, babér, szegfűbors.

Még egy gondolat. Az indiai fűszereket mértékkel kell használni, mert valóban nagyon tömények. Kevesebb néha több. Viszont olyan ízvilág nyílik meg előttünk, ami a magyar gyomornak élvezetes, csábító, és egyáltalán nem idegen, hiszen alapjáraton szeretjük a fűszeres ételeket.

2011. január 3.

Újévi szerencse pogácsa - Gorgonzolás, medvehagymás

Újév alkalmából négy levelű lóhere formájúra szaggattam ki. A sütés során kicsit deformálódott, de azért talán felismerhető. Remélem :-)
Ha már lóhere, akkor valami zöld is kell bele, legyen hát zöldfűszeres. Még a nyáron sok medvehagymát, petrezselymet fagyasztottam, így most ezeket használtam fel a tésztába.






Hozzávalók:
200 gr rozsliszt
300 gr fehérliszt
150 gr joghurt
100 gr gorgonzola
1 ek cukor
25 gr friss élesztő

1 ek só
2 ek kacsazsír
medvehagyma (fagyasztott)
petrezselyem (fagyasztott)
2 mk fokhagyma granulátum

Elkészítése:
  1. A joghurtba belemorzsolom az élesztőt és a cukorral elkeverem. Meleg helyen felfuttatom.
  2. A lisztet, sót, kacsazsírt, zöldfűszereket, a felfuttatott élesztőt hozzáadom. Kidagasztom.
  3. Kb. másfél-két órát kelesztem.
  4. Kinyújtom. Hajtogatom. Kelesztem.
  5. Ezt háromszor megismétlem.
  6. A végén kb. 1 cm vastagra nyújtom, kiszaggatom.
  7. A tetejére egy apró csipet reszelt sajtot teszek.
  8. 180 C fokon légkeveréssel, nagyon vízgőzös sütőben megsütöm.
A kacsazsír miatt napokig friss marad. Naaaagyon finom.

2010. december 24.

Karácsonyi készülődés, ételek és jókívánságok

Néhány gondolat a karácsonyi menüről:

Chili és Vanília megszavaztatta ki mit főz karácsonykor. Megdöbbentő volt számomra, hogy milyen sokan eltérnek a megszokott, hagyományos menüktől. A szívem legmélyén örülök is ennek, hiszen ez a kulináris élvezetek és a gasztro szokásaink magasabb szintre emelkedését jelzi. Az is jó jel, hogy egyre többen részesítik előnyben a szárnyasokat. 

Érdekes, hogy elég kevesen esznek hagyományos angol szász országokból származó gesztenyével töltött pulykát. Mondjuk ezen nem is csodálkozom nagyon, mert én még nem ettem olyat, ami ne lett volna száraz.

Vajon a liba miért mostoha állat ilyenkor? Nincs zamatosabb hús, a világon! Na jó, egy kicsit elfogult vagyok. :-) Ráadásul, még egyszerűen -akár hetekkel előbb is- elkészíthető. Egy konfitált liba akár egészben, akár csak a combjai, igazi ünnepi fő fogás lehet.

Az viszont szomorú, hogy sokan, csak ilyenkor esznek halat Hiszen a hal egyrészt nagyon egészséges, másrészt tipikusan az az étel, amit (ha konyhakészen veszünk/tárolunk) alig 5 perc alatt el lehet készíteni. Nekem szívem csücske minden ami úszik a vízben, így mi biztosan eszünk majd halat. Már bent is csücsülnek az "áldozatok" a mélyhűtőben. Majd beszámolok a sorsukról.

Én nem írok menü tervet.
Egyáltalán nem tervezek.
Izgatott sem vagyok.
Fogalmam sincs mi lesz a menü karácsonykor.
És egyáltalán nem bánom. :-)

Mert a karácsony legyen nyugodt, igazából békés, áldott és csodaszép. Nektek is ezt kívánom, kedves olvasóim!

UI: ha érdekel, hogy nálunk milyen a karácsony, itt leírtam.
Kép innen.

2010. december 23.

Békebeli Stolle egy 100 éves szakácskönyvből

Még nem vágtuk fel, így a belsejéről az ünnepek után hozok majd képet.
Egy békebeli STOLLE, a vendéglátónk nagymamájának szakácskönyvéből... 


Tavaly egy nagyon kedves panzióban töltöttük az ünnepek pár napját. Ahogyan az Ausztriában lenni szokott, mindenki sürgött-forgott a családi panzióban. A házi néni vezette a konyhát,. Én nagyon élveztem a vidéki hagyományos osztrák ízeket! Tetszett, hogy nem akart trendi lenni, nem vezetett nemzetközi konyhát. Olyan volt, amire egy icipici kis osztrák hegyi faluban vágyunk. Se több, se kevesebb és ez így volt pont jó. Tökéletes! :-)

Egy este (végre!) előkerült a stolle. Olyan fantasztikus gasztronómiai élmény volt, hogy azonnal elkértem a receptjét. Először azt hitték, csak udvariaskodom. Majd mikor a következő napokban, minden alkalommal amikor találkoztunk, rákérdeztem, kezdték komolyan venni kérésemet. :-) Az utolsó napon ünnepélyesen adták át! Nagyon aranyosak voltak.

Idén meg is sütöttem. Örömmel osztom meg veletek:

Bevezető:
Csak nagy mennyiségben érdemes elkészíteni a sok különböző összetevő miatt, ezért ez a recept két egykilós, vagy négy félkilós rúdra vonatkozik.
Jóval karácsony előtt, akár már nyáron is elkészíthető. Mélyhűtve tárolható. Röviddel az elfogyasztás előtt átlátszó, vagy alufóliába csomagolva a hűtőszekrény normál részébe kell tenni, közvetlenül a feltálalás előtt pedig felszeletelni és hagyni felmelegedni. A tészta aromái csak szobahőmérsékleten élvezhetők. (De ott aztán igazán! :-))

Hozzávalók:
400 gr mazsola
8 cl rum
130 gr apró kockákra vágott, cukrozott narancshéj
50 gr apró kockákra vágott, cukrozott citromhéj
30 gr kandírozott, apró kockákra vágott gyömbér gyökér
100 gr hámozott, pirított, durvára vágott mandula
100 ml tej
40 gr élesztő
520 gr liszt
1 tojássárgája,
25 gr méz
22 gr porcukor
1 cl rum
10 gr vaníliás cukor
6 gr só
2 gr fahéj
2 gr őrölt szegfűszeg
1/2 citrom lereszelt héja
280 gr vaj
Továbbá:
Olvasztott vaj a tészta bekenéséhez (további kb. 150 gr. vaj)
Vaníliás porcukor a tészta meghintéséhez (további kb. 100 gr.)

Elkészítése:
1.) A megmosott, megszárított mazsolákat az elkészítést megelőző napon a rumban elkeverni, lezárható üvegedénybe tölteni, és hagyni, hogy átjárja a rum. Másnap, szitára önteni és lecsöpögtetni. Összekeverni a többi kandírozott alkotórésszel és a mandulával. (Megjegyzés: én az összes szárított gyümölcsöt beáztattam rumba. Rossz nem lehet! :-))

2.) 20 fok hőmérsékletű tejet egy tálba önteni és feloldani benne az élesztőt. Hozzáadni 120 gr lisztet és főzőkanállal kissé felverni. A tálat egy kendővel letakarni, majd ezt a keveréket térfogatának kb. háromszorosára keleszteni.

3.) A tojássárgáját, a mézet, a porcukrot, a rumot, a vaníliás cukrot, a sót, a fűszereket, a citromhéjakat összekeverni egymással. A nyers tésztával, továbbá a maradék liszttel és a szilárd, de képlékeny vajjal a gyúródeszkán kézzel, vagy egy konyhai robotgéppel összedolgozni. A gyümölcsöket kissé beledolgozni. A tésztát félbe vágni, mindkét részét kerekre formálni, egy kendővel betakarni és 30 percig pihentetni a liszttel vékonyan beszórt gyúródeszkán.

4.) Mindegyik részt sodrófával, derékszögben nagyjából 30x20 cm méretű darabokra hengergetni. A széleket balról is, jobbról is kb. 2 cm szélesen beütögetni és simára hengergetni. A tésztát fentről és lentről, annak közepe felé ütögetni. A sodrófával középen, hosszirányba benyomni úgy, hogy az oldalain vastag dudorok keletkezzenek, majd az ismert Stolle formára összehajtani.

5.) A Stolle-t egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezni, utána átlátszó fóliával betakarni. 30 fokon keleszteni. A Stolle nagyon nehéz tészta, ezért térfogatának nagyjából 50 %-kal meg kell nagyobbodnia.

6.) 150 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütni. Kissé hűlni hagyni, de még melegen, a felső részét is, majd megfordítani és az alsó részét is, vajjal bőségesen bekenni. Ideális az volna, ha folyékony vajba lehetne mártani. Vaníliás porcukorral vastagon meghinteni (a legjobb az, ha jó sok vaníliás porcukorban megforgatjuk). Hűtőszekrényben egy napig állni hagyni, utána vaníliás porcukorral, minden oldalát, ismét megszórni.

Megjegyzés: Vaníliás porcukor készítésénél a porcukrot és a vaníliás cukrot 10:1 arányban kell összekeverni.

2010. december 20.

Gasztro ajándék tipp: Karácsonyi kuglóf (narancsos-fügés)

Ajándékba készítettem a szomszéd néninknek. Remélem ízlett neki. :-)

Hozzávalók:
6 tojás
10 dkg mini füge apróra vágva
20 dkg porcukor
25 dkg rétesliszt
1/2 csomag sütőpor

1 ek vanília kivonat
5 dkg vaj olvasztva, langyosan
150 ml frissen facsar narancslé
1 tk mézes sütemény fűszerkeverék
1 narancs reszelt héja
mandulaforgács izlés szerint

Elkészítése: 
A tojások sárgáját, a porcukorral habosra keverem (robotgéppel).
Lassan hozzácsorgatom a langyos vajat.
Jöhet a vanília kivonat feldobni a társaságot. :-)
Lassan higítom a narancslével, nem belezuttyantom, inkább óvatosan adagolom.
Jöhet a liszt.
Majd megint egy kis narancslé.
Megint liszt.
Felváltva adagolom, míg olyan lágy, palacsinta tészta állagú lesz a tészta.
Felturbózom a fűszerekkel. (Hmmm, micsoda illat!)
Narancshéj, füge apróra vágva, és a mandulaforgács.
Most jön bele a sütőpor. Hogy miért? Mert ha előbb tenném bele, akkor előbb kezdene el "dolgozni" és nem pont a sütőben szorgoskodna a drágám, pedig neki ott van feladata, nem a konyhapulton.
Hm, mit hagytunk ki?
Igen, a tojásfehérjét. Csipet sóval kemény habbá verem, óvatosan keringőt járatok vele és a tésztával. Amikor már teljesen egymásba habarodtak, kikent kuglóf formába tuszakolom az egész társaságot.

Sütőt 200 C fokra előmelegítem, és 10 percig sütöm ezen a hőfokon. Majd megkegyelmezek nekik és csökkentem 180 C fokra. Még kb. 40 perc kell az illatos finom ellenállhatatlan kuglófnak.

Most, porcukorral meghintve adtam át, de lehet csokival, színes cukrokkal is díszíteni.

Jó étvágyat! :-)

Karácsonyi készülődés: Mákos zserbó szelet

Természetesen, azt adom közre, ahogyan az én drága nagymamám sütötte. Ő is Pirikétől kapta a receptet. Sajnos, egyikőjük sem él már, de ez a sütemény is visszaidézi mosolygós arcukat.

Hosszú évekig azt hittem, a zserbó valami nagy varázslás és nagyon jó konyhatündér legyen a talpán aki képes elkészíteni. Így aztán nem is mertem nekiugrani, mígnem eljött az idei év, amikor is előre meg kellett terveznem a karácsonyi sütiket. Mivel nálunk egészen egyedien alakul a karácsony, ezért csak olyan sütiket készítek, amik hosszan elállnak és megvárnak minket :-). A zserbó is ilyen, sőt kifejezetten szeret a mélyhűtőben ücsörögni ezért már most elkészítettem, hogy aztán a színpadra lépés napján kora reggel felmelengessük.

Hozzávalók 3 lapos zserbó tésztájához:
30 dkg sima liszt
30 dkg rétesliszt
12 dkg vaj olvasztva
12 dkg zsír
2 tojás sárgája
15 dkg barnacukor
10 gr élesztő, friss vagy 1 csomag sütőpor
0,5 dl tej langyosan
2 ek tejföl
1 mk szódabikarbona
csipet só

A tésztát a kenyérsütő dagasztójával állítottam össze, mert közben más is készült párhuzamosan és egyszerűen nem volt időm összegyúrni. A tésztának határozottan nem ártott az alapos dagasztás, bár ez a tészta eredetileg nem igényli. Így viszont tényleg alaposan ki lett dolgozva. :-)
Picit pihentettem is, közben elkészült a töltelék is.

Töltelék:
1 nagy üveg sárgabarack-őszibarack vegyes lekvár (fahéjjal ízesítve)
40 dkg mák darálva
10 dkg porcukor
1 púpozott tk stevia por (ez az én újításom, hogy csökkentsem a cukortartalmat)
1 citrom héja
2 mk fahéj

(Még finomabb, ha meggy dzsemmel vagy málna lekvárral készítjük, nagyon finom pikáns íze lesz. )

A lekvár kivételével a szárazakat összekeverem. A tésztát 3 részre osztom, kinyújtom a lapokat. A legnagyobb tepsimbe fektetem, jó bőven megkenem lekvárral, majd rászórom a mákot. A tepsit jól megrázogatom, hogy mindenhová egyenletesen jusson a mákból. Már a látvány, ahogy kezd beleragadni a lekvárba, is olyan ínycsiklandó, hogy muszáj megkóstolnom egy csipetnyit. :-)
Egy réteg tészta, egy réteg mákos-lekváros töltelék, tészta, töltelék, tészta a tetejére. A sütés előtt a legfelső tésztaréteget lekenem a tojásfehérjével.

Légkeveréssel 180 C fokon kb. 25-35 percig sütöm. Figyelni kell!

Hagyom a tepsiben kihűlni. Általában másnap jöhet a tetejére, hagyományosan a dupla (!) adag csokimáz.


Csokiöntet:
1. változat:
    olvasztott csoki + 1 evőkanál olaj
2. változat
    18 dkg kristály cukorból és 1,2 dl vízből szirupot főzünk, szálhúzásig. A szirupba 6 dkg kakaót keverünk és hűlni hagyjuk. Mielőtt teljesen kihűlne 6 dkg margarint keverünk bele. Langyosan már rá lehet önteni a tésztára.


Néhány nap állás jót tesz a sütinek, (de nem a várakozó gyerekeknek :-)).

2010. december 18.

Hagymás-joghurtos fehérkenyér

Most nézem, hogy volt már egy hasonló ízesítésű kenyerem csak az teljes kiőrlésű lisztekből készült. Most viszont egy finom gulyásleves mellé készült.

Így készült lépésről-lépésre:
2 nagy csomag újhagymát megmosok, felkarikázok,
1 ek kacsazsíron megdinsztelem.
(hűűű, de finom illata volt! :-))

Közben:
1,5 dl íróban (házisajt készítés mellékterméke)
2 tk barna cukorral
2,5 dkg friss élesztőt felfuttatok.

Közben beleszóróm a kenyérsütő üstjébe a szárazakat:
10 dkg kölespehely
70 dkg sima fehér liszt
6 ek (kb. 3 dkg) burgonyapehely
1 tk só
1 ek sikér
1 tk aszkorbinsav (nem lesz tőle savanyú)

Amikor kész a hagyma, és az élesztő is felfutott, a kenyérsütő üstjét beteszem a gépbe, bekapcsolom. Én mindig először a szárazakat keverem össze jó alaposan. Ha már homogénnek látom, lassan hozzácsurgatom az élesztős írót, mehet bele a hagyma is.
Lassan adagolom a nedveseket, figyelve a tészta állagára.
1,5 dl joghurt
1,5 dl langyos tej
6 ek oliva olaj.

Jól kidagasztja a gép, kelesztem még 1 órát. Átteszem a formába, ahol még kel kb. fél órát. Jó vízgőzös sütőben sütöm, 200 C fokon 10 percig, majd 180 C fokon kb. 30 percig.
Fantasztikusan finom, omlós, igazi hagymás ízű kenyér lett!

2010. december 14.

Gasztro ajándék tipp: saláta ecet házilag

Íme egy csodaszép, gyorsan elkészíthető, ízletes ajándékötlet:

Végy -lehetőleg bio- almaecetet 5%-ost. Szintén szerezz be szép üvegeket. Vegyél gyümölcsöket kedved, izlésed szerint. Szinte bármilyen gyümölcsből elkészíthető. A képen látható finomságokat én friss almából és fagyasztott málnából készítettem.

Tedd az üvegekbe a megmosott, felszeletelt gyümölcsöket. Öntsd rá az ecetet, ügyelj arra, hogy ellepje. Érleld 2-3 hétig. Az sem baj, ha karácsony előtt készíted közvetlenül. A megajándékozottnak írj receptötleteket, írd le benne, hogy leghamarabb az új évben bontható fel.

Az almaecet nem csak salátára finom, de süteményekben is nagyon jól használható. A málnaecet pedig egyszerűen utolérhetetlen a salátákon! Idén meggyel fogom kipróbálni. :-)

2010. december 12.

Gasztro ajándék tipp: rozmaring olaj házilag

Én rendszeresen készítek ízesített olajakat házi használatra. Most is van a polcon paradicsomos-, medvehagymás-, rozmaring olajom.
Az igazán hozzáértők szerint egy háziasszony polcán 3 féle olajnak kell lennie. Egy erős, ütős ízűnek (vörös husokhoz), egy közepesnek és egy lágynak. Ez utóbbiakat lehet pl. mandarinolajjal ízesíteni (vagy készen vásárolni), a süteménybe nagyon kellemes ízvilágot kölcsönöz.

A karácsony közeledtével egyik ajándékunk lehet az ízesített olaj. Mindig jó minőségú oliva olajat használjunk. A rozmaring olaj két féle képpen készíthető:

1. Nyáron friss rozmaringágat (természetesen alapos mosás, szárítást követően) beleteszünk a közepes lágyságú olivaolajba, és decemberig érleljük. Ekkor van ideje kiadnia magából az ízét. Azonban így mégsem lesz erős rozmaring ízű, csak enyhén lágy ízt kap az olaj. Aki ezt szereti, az így készítse.

2. Rozmaring ágakat beteszünk oliva olajba és hevítjük, nagyon lassan, hosszan, óvatosan. Nem szabad felforrnia, nem szabad kialakulni a buborékoknak, mert akkor már túlhevítettük. Ez egy kicsit macerás eljárás, azonban az eredmény miatt megéri évente egyszer szöszmötölni vele. Én legutóbb 2 liternyi olvia olajba tettem egy jó nagy csokornyi rozmaring ágat és három órán (!) keresztül melegítettem a villany főzőlap 2-es fokozatán. (Persze ahány főzőlap, annyi féle teljesítmény...) A végére a rozmaring "ledobja" a leveleit. Ezt leszűrtem és a fagyasztóba tettem pici dobozkába, hiszen sültekhez hozzáadva tökéletesen használható még.
Az olajat szép üvegekbe töltöttem (Metro áruházban 300-400 Ft-ért beszerezhető.) és kész is az ajándék! Ráadásul nem a karácsony előtti sűrű napokat terheljük ennek elkészítésével, hanem hónapokkal előbb is elkészíthető.
Sült husokhoz ajánlom elsősorban, de grillezett zöldségkörethez is nagyon finom, illetve leheletnyi mennyiségben zöld saláta öntetében is kiadja az ízét.

2010. december 1.

5 perces vacsora: grillezett sajt

Van nálunk egy kispiac. Olyan pici, hogy nem is tudtam róla, hogy van! :-) Míg nem szomszéd asszonyom fel nem hívta rá a figyelmemet. Amilyen kicsi, olyan sok finomság kapható ott! A sajtosnál azonnal törzsvevők lettünk. Van neki olyan gyümölcsjoghurtja, amiben igazi (!) gyümölcs van, házi tejfel, túró, joghurt és azok a bizonyos sajtok.

Hónapok óta járunk hozzá, de még nem sikerült eldöntenünk, hogy melyiket szeretjük a legjobban. Ezért kénytelenek vagyunk mindegyikből vásárolni.
- fokhagymás
- lilahagymás
- snidlinges
- erős paprikás
- füstölt
- natúr
- stb.

A mai vacsora a fokhagymás sajtból készült. Egy nagyon forró serpenyőben pici oliva olajon 2-2 perc alatt megsütöttem a sajtszeletek mindkét oldalát. Friss bazsalikomot tépkedtem a tetejére.
Friss vegyes salátával és angol körtével tálaltam.

Még Mackólányka is jóízűen ette, pedig ő nem is szereti a sajtot! Mondogatta is, "husi, husi". :-)

2010. november 3.

Munkaszüneti napok a 2011. évben

Úgy tűnik, jövőre sem lesz túl sok szerencsénk...


2011. január 1. -szombat

2011. március 15. -kedd

2011. április 25. -Húsvét hétfő

2011. május 1. -vasárnap

2011. június 13. -Pünkösd hétfő

2011. augusztus 20. -szombat

2011. október 23. -vasárnap

2011. november 1. -kedd

2011. december 25. -vasárnap

2011. december 26. -hétfő
 
viszont finomakat főzni, ezeken a napokon is lehet. :-)))

2010. november 1.

Sütőtökös - sajtos feltét főzelékhez


vagy csak úgy önmagában is fogyasztható. A maradék sütőtök méltó felhasználása 5 percben.

Hozzávalók:
- 20 dkg sült sütőtök
- 10 dkg füstölt sajt
- 1 tojás
- icipici zsálya

Mindezt botmixerrel összeaprítom, kanállal sütőpapírra szedem, a tetejét még megszórom pici reszelt sajttal, előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütöm.
A kedvenc karalábé főzelékünkhöz ettük.

Kiváncsiságból eltettem másnapig pár darabot, hogy "viselkedik". Jelentem, ugyanolyan finom, puha és zamatos volt mint frissen.

2010. október 28.

Gesztenyés sajttorta cukor nélkül

vagy gesztenyetorta sajttal, ha az arányait nézzük. Szólok előre: veszélyesen könnyű és finom ez a torta!

Igyekeztem egészségesre varázsolni ezt a habkönnyű tortát, ezért a tésztában a liszt nagy részét darált mandulára cseréltem. A tésztához és a krémhez szándékosan két különböző édesítőt használtam. Ha steviát használok, mindig más édesítővel keverem, mert én kiérzem a kesernyés ízt. Azonban, ha kétféle édesítőt teszek a süteménybe, nem érződik a mellékíze.
A gesztenyekrémet nem cukorral, hanem xilittel készítettem, ugyan annyit használtam, mintha cukor lett volna. A mi izlésünk szerint nem lett nagyon édes, a krémben lévő meggy is ellensúlyozta egy kicsit.

A tészta készítése:
25 dkg darált mandula
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 púpozott tk stevia por
6 dkg vaj olvasztva
4 tojás sárgája
csipet só
1 dl joghurt

A hozzávalókat összekeverem, egy nagy tortaformába simítom. Előmelegített vízgőzös sütőben, 180 C fokon kb. 20 percig sütöm.

Krém elkészítése:
50 dkg gesztenyemassza
25 dkg házi krémsajt (vagy mascarpone)
5-6 ek xilit
5-6 dkg joghurt
2 ek rumaroma
1 ek vanília kivonat
4 tojás fehérjéből hab
néhány maroknyi fagyasztott meggy ízlés szerint.

Kenéshez: meggy lekvár.

Ameddig a megsült tészta hűlt, a natúr gesztenyemasszát kikevertem a sajttal, xilittel, vanília- és rum aromával, annyi joghurtot kevertem csak hozzá, hogy a habverőmmel habosra tudjam keverni. Nagyon habosra kevertem. (Közben szorgalmasan kóstolgattam :-))
A utolsó pillanatban tettem hozzá a tojáshabot és a fagyasztott meggyet.
A kihűlt tésztát benne hagytam a tortaformában. 2 evőkanálnyi meggylekvárral megkentem. A krémet rásimítottam a tésztára. A tortaformát jól megrázogattam, néhányszor odaütögettem az asztalhoz, hogy a krém teteje egyenletes legyen.

Újból előmelegített sütőbe tettem, 180 C fokon kb. 45-50 percig sütöttem. 

Neked is izlett?

2010. október 19.

Ingyenes cukrász órák a Le Meridien Budapestben

A Hotel Le Meridien Budapest cukrász órákat indít októberben: Mázás István cukrászmester megmutatja, hogyan készül a macaron, a híres francia sütemény. Ön előtt süti, és természetesen a hozzávalók pontos mennyiségét is elmondja.

Az órák október hónapban szerdánként lesznek 15 órai kezdettel, a Le Bourbon étterem látványkonyhájában. (október 13, 20, 27). A részvétel ingyenes és előzetes bejelentkezés alapján történik: Laurent Vandenameele konyhafőnöknél, 429 5530 vagy laurent.vandenameele@lemeridien.com

Még kétszer lehet menni! Ne hagyjátok ki.

Részletek itt:
http://www.turizmus.com/cikk/index/Ingyenes%20cukr%C3%A1sz%C3%B3r%C3%A1k%20a%20Le%20Meridien%20Budapestben?CAKEPHP=1c06c4fb71d6ab9c8713d2ad7f4f9724

és itt:
http://life-style.hu/rovidhirek/20101005_macaron_meridien_cukrasz.aspx

a hotel:
http://www.lemeridienbudapest.hu/kulinariselvezetek

2010. október 16.

Hilda tésztája bográcsban

Ülünk a parton, a hajók szárazra húzva, lefelé fordítva, kitörölve.... Már délután 5 óra felé jár az idő, a nap még mindig erősen tűz. A férfiak elmennek tüzelőért, Hans a bajusza alatt somolyogva elsomfordál. Csak reménykedek benne, hogy ismét készül valamire!
Nem csalódom, mikor a többiek visszafelé szállíngóznak a tüzifával, Hans is megjelenik a maga zsákmányával. Jéghideg, ír barna sör. Imáimba foglalom a nevét! :-)))

Isszuk a hideg sörünket, elmélkedünk a világról, lazítjuk karizmunkat....

Ma Hilda főz. A nemzetközi vizitúrában az a jó (többek között), hogy minden nap más nemzet konyhájába kóstolhatunk bele. Nekem például állandó (visszatapsolt) műsorszámom a lecsó.

A csapat kb. 20 ember. Ma lenyomtunk 25 km és túl vagyunk 3 boruláson, szerencsére egyetlenegy kiborulás sem volt :-))) Ilyen statisztika után a vacsora elkészítése már önmagában is "kihívás", mindenkire dupla adagot kell számítani és tilos elrontani!. A vizes, csapzott társaság előveszi a vésztartalékokat, amíg elkészül a vacsora.

Nézzük, mi magyarok mihez értünk? Tűzrakáshoz, és természetesen mi hozzuk a bográcsot is. Végig a kukta szerepét alakítom, de nem bánom meg, mert most, 10 év múltán is szívesen esszük ezt a remekművet.


Hozzávalók 4 főre:
1/2 kg tészta (esetünkben farfalle)
2-3 nagyobb sárgarépa
1/2 csomag halványító zeller (zellerszár)
2 fej vöröshagyma
2 dl főzőtejszín
60-80 dkg darált hús (ki mennyire szereti húsosan)
olaj
fűszerek: 1 mk fahéj, provanszi fűszerkeverék, só izlés szerint, petrezselyem (mi gigantikus mennyiségben szeretjük, természetesen ez is izlés kérdése), 3 evőkanál mango chutney, őrölt gyömbér attól függően, hogy a chutney mennyit tartalmaz.

A zöldségeket szabadon variálhatjuk. Ám az alapízt a halványító zeller adja, szerintem azt nem érdemes kihagyni. Készítettem már karalábéval is és fehérrépával is. Aki szereti a párolt fehérrépát, annak jó szívvel tudom ajánlani, nagyon finom. Ha jól emlékszem, az eredeti verzióba került apró szemű konzerv fehérbab is, de én nem vagyok jó viszonyban a babokkal, ezért most sem kaptak főszerepet :-)
A vacsora így kelt életre:
Bontsuk fel jéghideg sörünket. Óvatosan öntsük át a pohárba, nehogy egy csepp is kárba vesszen. Adjunk párunknak egyértelmű utasítást, hogy még a sör felbontása előtt rakjon tüzet. Ennek ugye praktikus okai vannak, mert fordított sorrendben a tűzgyújtás nagyon elhúzódhat. Ajánljuk fel cserébe, hogy szívesen szervírozzuk a sörét, sőt vigyázunk is rá!
Két tűzre lesz szükségünk, és két edényre. Ezt a férfi társadalom kiszemelt tagjaival jobb előre tisztázni. (Még a sör megívása előtt...)

Tegyük fel a vizet, amiben a tésztát fogjuk kifőzni. Bízzuk a férfiakra... Vagy mégsem?

A másik bográcsba tegyünk olajat, dinszteljük üvegesre a hagymát. Tegyük bele a darált húst. Fűszerezzük provanszi fűszerkeverékkel, fahéjjal, sóval, gyorsan pirongassuk át. A felaprított zöldségeket akkor tegyük hozzá, amikor a hús már "kifehéredett" és levét elpárologtatta. Vigyázzunk a szabad tűzzel, vegyük takarékra. (A legvastagabb rönköt húzzuk ki a bogrács alól, csak parázs felett pároljunk.)
Ha minden megfőtt (a zöldség "al dante" a legfinomabb), jöhet a tejszín és a chutney. Kóstoljuk meg. No nem annyit, csak egy kanálkányival! :-) Gigantikus mennyiségű petrezselymet elbír, ne spóroljunk vele.

Aztán a két bográcsot egyesítsük. A tésztára ráöntjük a húsos szószt, jól összekeverjük. Mikor felnézünk, már türelmetlenül kígyózó sorban állnak előttünk túratársaink.
Javaslom, a második sörünket tartalékoljuk a vacsorához. Nagyon jól esik utána! Vacsora után, győzzük meg túratársainkat, hogy a szakács sosem mosogat.... :-)