Békacombot ropogtatott

ahogy a gyerekdal is mondja. De mi nem vagyunk ilyen kegyetlenek. Előre lelövöm a poént, mi megmentettük a békákat, sőt megalkudtunk velük, maradhatnak ha akarnak, mert ugye sok a szúnyog :-)

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy az időjárás viccel-e velünk, vagy ez komoly. Mindenesetre sose hittem volna, hogy ez megtörténik velünk. A kertünkben van egy mélyebb pont, ahol összegyűlik az esővíz, kb. 30 cm mély lehet. Hiába szívjuk le a vizet, másnapra ugye megint tele van, mert folyamatosan jön az égi áldás. Még kora tavasszal beköltöztek a békák. Egy fiú és egy lány. Végighallgattuk a szerelmi életüket, ami nem kurutyolás, hanem ütemes sipolás. Kérem tisztelettel, ezek a békák sötétedéskor kezdik, majd egész éjjel (mint egy beragadt riasztó) ütemesen sípolnak. Már kezdtem megszokni....

mikor egyik nap fájdalmasra és túl közelire váltott a hang. Sehogy sem értettük a dolgot, míg Apamackónak a pincében nem akadt dolga. Onnan ugyanis nem üres kézzel jött fel:

Ő urasága ugyanis beköltözött a pincékbe! Faggattuk, hogy mégis ezt hogyan gondolja. Szemét lesütve, bevallotta, hogy ez a rengeteg eső már neki is sok volt! No és az asszony is elfordult tőle, mert a rengeteg kis ebihal lekötötte minden figyelmét.

Könyörgött, hogy ne tegyük ki a szűrét, mert unja már a sok vizet. De hát nincs mit tenni, a házban nincs helye. Bár a kismackók könyörgőre fogták a dolgot, hogy vegyünk neki egy terráriumot, de Apamackó hajthatatlan volt....

Most írhatnám, hogy kibékültek asszonybékával és boldogan éltek, amíg meg nem haltak, de sajnos a történetnek nagyon szomorú vége lett. Nem, nem mi voltunk a gonosz és kegyetlen békaevő népség, hanem ő, Kormi, a szomszéd pofátlan, álnok zord macskája.

Kivadászta a vízből az asszonyt! Békakirályunk bánatában szó szerint világgá ment...

mi meg itt maradtunk a végtelen sok szúnyoggal. :-(