2010. október 28.

Gesztenyés sajttorta cukor nélkül

vagy gesztenyetorta sajttal, ha az arányait nézzük. Szólok előre: veszélyesen könnyű és finom ez a torta!

Igyekeztem egészségesre varázsolni ezt a habkönnyű tortát, ezért a tésztában a liszt nagy részét darált mandulára cseréltem. A tésztához és a krémhez szándékosan két különböző édesítőt használtam. Ha steviát használok, mindig más édesítővel keverem, mert én kiérzem a kesernyés ízt. Azonban, ha kétféle édesítőt teszek a süteménybe, nem érződik a mellékíze.
A gesztenyekrémet nem cukorral, hanem xilittel készítettem, ugyan annyit használtam, mintha cukor lett volna. A mi izlésünk szerint nem lett nagyon édes, a krémben lévő meggy is ellensúlyozta egy kicsit.

A tészta készítése:
25 dkg darált mandula
10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
1 púpozott tk stevia por
6 dkg vaj olvasztva
4 tojás sárgája
csipet só
1 dl joghurt

A hozzávalókat összekeverem, egy nagy tortaformába simítom. Előmelegített vízgőzös sütőben, 180 C fokon kb. 20 percig sütöm.

Krém elkészítése:
50 dkg gesztenyemassza
25 dkg házi krémsajt (vagy mascarpone)
5-6 ek xilit
5-6 dkg joghurt
2 ek rumaroma
1 ek vanília kivonat
4 tojás fehérjéből hab
néhány maroknyi fagyasztott meggy ízlés szerint.

Kenéshez: meggy lekvár.

Ameddig a megsült tészta hűlt, a natúr gesztenyemasszát kikevertem a sajttal, xilittel, vanília- és rum aromával, annyi joghurtot kevertem csak hozzá, hogy a habverőmmel habosra tudjam keverni. Nagyon habosra kevertem. (Közben szorgalmasan kóstolgattam :-))
A utolsó pillanatban tettem hozzá a tojáshabot és a fagyasztott meggyet.
A kihűlt tésztát benne hagytam a tortaformában. 2 evőkanálnyi meggylekvárral megkentem. A krémet rásimítottam a tésztára. A tortaformát jól megrázogattam, néhányszor odaütögettem az asztalhoz, hogy a krém teteje egyenletes legyen.

Újból előmelegített sütőbe tettem, 180 C fokon kb. 45-50 percig sütöttem. 

Neked is izlett?

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Mackómama!

A gesztenyemassza alatt itt a boltban kapható fagyasztott (cukros,...) gesztenyemasszát érted? Tudsz segíteni, hogyan készíthetek gesztenyemasszát házilag? Van előfőzött hámozott gesztenyém a fagyóban vagy héjas sütésre várók egy hálóban:)
Válaszod és segítséged köszönöm előre is.
Rita

Mackómama írta...

Szia Rita,

én soha nem veszek cukrozott gesztenyemasszát. Otthon icipicit macerás, de talán megéri elkészíteni. Meghámozod, megfőződ, és a krumpli nyomóval átnyomod. (Vagy barátunk a botmixer :-)) Pici rummal vagy tejjel lazíthatod, és kedved szerint édesítheted cukor helyettesítő természetes édesítőkkel. A rum egyébként nagy barátja a gesztenyének. :-)